Memoriterek a tételekhez

(9. évből)

Odüsszeia

Férfiuról szólj nékem, Múzsa, ki sokfele bolygott
s hosszan hányódott, földúlván szentfalu Tróját,
sok nép városait s eszejárását kitanulta,
s tengeren is sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
menteni vágyva saját lelkét, társak hazatértét.
Csakhogy nem tarthatta meg őket, akárhogy akarta:
mert önnön buta vétkeikért odavesztek a társak,
balgák: fölfalták Hüperion Éeliosznak
barmait, és hazatértük napját ő elorozta.
Istennő, Zeusz lánya, beszélj minekünk is ezekből.

Szophoklész: Oidipusz király

 „Senki hát halandó embert, ki e földön várja még
végső napját, ne nevezzen boldognak, míg élete
kikötőjét el nem érte bánat nélkül, biztosan.”

Halotti beszéd és könyörgés (12. sz. vége)

Látjátuk feleim szümtükhel mik vogymuk: isa, pur es homou vogymuk. Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüköt, Ádámut, es odutta volá neki paradicsumut hazoá. Es mend paradicsumben volou gyimilcsektűl munda neki élnie. Heon tilutoá űt igy fá gyimilcsétűl. Gye mundoá neki méret nüm eneik: isa, ki nopun emdül oz gyimilcstűl, halálnek haláláal holsz. ....Horoguvék isten, es vetevé űt ez munkás világ belé: es leün halálnek es pukulnek fesze, es mend ű nemének. Kik ozuk? Miü vogymuk.

Ómagyar Mária-siralom (1300 körül)

Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
Búol oszuk, epedek.

Választ világumtuul -
Zsidou, fiodumtuul,
Ézes ürümemtüül.

Világ világa,
Virágnak virága!
Keserüen kinzatul,
Vos szegekkel veretül.
(1-5. vsz.)

Janus Pannonius

Pannónia dicsérete (1465 k.)

Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,

S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,

Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!

Balassi Bálint:

Egy katonaének

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
ád, ki kedves mindennél.
(1. vsz.)

Az jó hírért, névért s az szép tisztességért
ők mindent hátra hadnak,
Emberségről példát, vitézségről formát
mindeneknek ők adnak,
Midőn, mint jó rárók, mezőn széllyel járók,
vagdalkoznak, futtatnak.
(5. vsz.)

Óh, végbelieknek, ifjú vitézeknek
dicséretes serege!
Kiknek ez világon szerteszerént vagyon
mindeneknél jó neve,
Mint sok fát gyümölccsel, sok jó szerencsékkel
áldjon Isten mezőkbe!

Zrínyi Miklós

Szigeti veszedelem (1648)

Én az ki azelőtt iffiu elmével
Játszottam szerelemnek édes versével,
Küszködtem Viola kegyetlenségével:
Mastan immár Mársnak hangassabb versével

Fegyvert, s vitézt éneklek, török hatalmát
Ki meg merte várni, Szulimán haragját,
Ama nagy Szulimánnak hatalmas karját,
Az kinek Europa rettegte szablyáját.

Adj pennámnak erőt, ugy irhassak mint volt,
Arrol, ki fiad szent nevéjért bátran holt
Megvetvén világot, kiben sok java volt;
Kiért él szent lelke, ha teste meg is holt.

Az idő és hírnév (1653)

Nem irom pennával,
Fekete téntával,
De szablyám élivel,
Ellenség vérivel,
Az én örök hiremet.

10. év

Kölcsey Ferenc

Himnusz

Vanitatum vanitas (1823)

Itt az írás, forgassátok
Érett ésszel, józanon,
S benne feltalálhatjátok,
Mit tanít bölcs Salamon:
Miképp széles e világon
Minden épül hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó,
Mind csak hiábavaló!
(1.vsz.)

Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla, rendületlen,
Tompa, nyugodt, érezetlen,
S kedv emel, vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.

Zrínyi dala (1830)

Vándor, állj meg! korcs volt anyja vére,
Más faj állott a kihúnyt helyére,
Gyönge fővel, romlott, szívtelen;
A dicső nép, mely tanúlt izzadni
S izzadás közt hősi bért aratni,
Névben él csak, többé nincs jelen.
(6. vsz.)

Petőfi Sándor

A természet vadvirága

Nem verték belém tanítók
Bottal a költészetet,
Iskolai szabályoknak
Lelkem sosem engedett.
Támaszkodjék szabályokra,
Ki szabadban félve mén.
A korláttalan természet
Vadvirága vagyok én.
(2. vsz.)

Szabadság, szerelem!... ) (1847)

Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.

A XIX. század költői (1847)

Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját,
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
(3. vsz.)

Ha majd a bőség kosarából
Mindenki egyaránt vehet,
Ha majd a jognak asztalánál
Mind egyaránt foglal helyet,
Ha majd a szellem napvilága
Ragyog minden ház ablakán:
Akkor mondhatjuk, hogy megálljunk,
Mert itt van már a Kánaán!

Az Apostol

"A szőlőszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szőlőszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik?
(11, 8. vsz. 1-5. sor)

Mi célja a világnak?
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!
(11, 8. vsz. 39-40. sor)

"Az ember nemcsak polgár,
Egyszersmind ember is;
Mindig másoknak éljen-e
És sohase magáért?
(12, 10. vsz. 12-15. sor)

Arany János

Letészem a lantot (1850)

Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!
(1. vsz.)

Kertben (1851)

Közönyös a világ... az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s harap.
S ha elsöpör egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.
(7. vsz.)

Az örök zsidó (1860)

Pihenni már. - Nem, nem lehet:
Vész és vihar hajt engemet,
Alattam a föld nem szilárd,
fejem fölött kétélü bárd...

Tovább! tovább!(1. vsz.)

Szegény zsidó... Szegény szivem:
Elébb-utóbb majd megpihen.
Az irgalom nagy és örök,
Megszán s átkom nem mennydörög:

Tovább! tovább!

Epilogus (1877)

Az életet már megjártam.
Többnyire csak gyalog jártam,

Gyalog bizon...
Legfölebb ha omnibuszon.

Láttam sok kevély fogatot,
Fényes tengelyt, cifra bakot:

S egy a lelkem!
Soha meg se irigyeltem.

Nem törődtem bennülővel,
Hetyke úrral, cifra nővel:

Hogy áll orra
Az út szélin baktatóra.
Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:

Nem pöröltem, -
Félreálltam, letöröltem.
(1-4. vsz.)

Madách Imre

Az ember tragédiája

Be van fejezve a nagy mű, igen.
A gép forog, az alkotó pihen.
Évmilliókig eljár tengelyén,
Mig egy kerékfogát ujítni kell.
(Az Úr, I.)

Végzet, szabadság egymást üldözi,
S hiányzik az összhangzó értelem.
(Lucifer. I.)

Csak hódolat illet meg, nem birálat.
(Az Úr, I.)

Nem adhatok mást, csak mi lényegem.
(Lucifer, I.)

Az élet mellett ott van a halál,
A boldogságnál a lehangolás,
A fénynél árnyék, kétség és remény. -
Ott állok, látod, hol te, mindenütt,
S ki így ösmérlek, még hódoljak-e?
(Lucifer, I)

Fukar kezekkel mérsz, de hisz nagy úr vagy,
S egy talpalatnyi föld elég nekem,
Hol a tagadás lábát megveti,
Világodat meg fogja dönteni.
(Lucifer, I.)

Szabadon bűn és erény közt
Választhatni, mily nagy eszme,
S tudni mégis, hogy felettünk
Pajzsúl áll Isten kegyelme.
(Angyalok kara, XV.)

Csak az a vég! - csak azt tudnám feledni!
(Ádám, XV.)

Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál!
(Az Úr, XV.)